Chapter 01 - Initiative

                   

            Kezdet

~Madison~

Milyen érzés tudni azt, hogy meg akartak ölni?Hogy majdnem meghaltál?Hogy lepergett előtted az életed?Én tudom. Tizenöt éves voltam. Még nem Londonban éltünk, hanem egy kisvárosban...

"- Ugyan Maddy. Ne csináld már! - szólt rám anya.

- De nem akarok suliba menni! Így is röhög rajtam az egész iskola - bosszankodtam.

- Dehogy röhög rajtad az egész iskola! - förmedt rám. - Muszáj menned. Ez lesz az utolsó napod. Csak mert egy kicsit megbotlottál, attól még nem fog senki se szekálni!

- Kicsit megbotlottam? Konkrétan ráestem a legmenőbb fiúra a suliban. Úgy fognak nevezni, hogy a ,,kilencedikes botlábú". 

- Ahj istenem! Miért ilyen nehéz három gyerekkel?- nézett fel, tulajdonképpen a plafonra.

- Hogy érted? - kérdeztem.

- 15 éves korban előfordul, hogy túlreagálják a dolgokat. Végül is kamasz vagy. De az ilyen kis problémákat nem kell túlreagálni...

- Anya! - szakítottam félbe anya újabb monológját. - Jogos, hogy túlreagálom, hiszen ahogy te mondtad, kamasz vagyok. És ráestem egy fiúra! Aki a totál bunkókhoz tartozik.

- Értem én. De csak ezért ne hagyd ki ma az iskolát. Akár röhögnek rajtad, akár nem be kell menned az iskolába. Lezárom a vitát. Pont.

- Jó. És mégis kivel menjek el?

- Apád munkatársával, Freddel.

- Freddel?De olyan fura egy pasas! - húztam el a szám.

- Vagy Fred, vagy gyaloglás. Ami nem túl szerencsés, ugyanis elég forgalmasak az utak...

- Rendben!Akkor majd jövök! -indultam meg. - De ne lepődj meg, hogy megalázottan jövök haza. Nos, akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám.

Beszálltam Fred kocsijába, majd beindította a járművet. Az út csendesen telt. Láttam egy levelet az anyósülésen és észrevettem, hogy apa a címzett. Mivel én a hátsó ülésen ültem, ezért Fred belenézett a visszapillantóba.

- Te meg mit nézel? - förmedt rám, majd szemem levettem a levélről. Amikor Fred elkezdett kanyarodni, észrevettem, hogy egy másik autós épp belénk jön. Nem fogtam fel, hogy mi történik. Egyszer csak hallottam mindenféle ember hangját. Aztán minden elhomályosult. Láttam magam előtt, amint a szüleim - Leyla és George - kivisznek a gyermekotthonból. Láttam az első karácsonyomat náluk. Láttam azt, amikor először pillantottam rá az újszülött ikrekre. Láttam, ahogy egyre jobban cseperednek fel. Aztán láttam a családomat. Blake. Én is Blake vagyok. Bárki bármit mond. A családom mindennél fontosabb. Ezért sem halhatok meg."

Nem haltam meg. De ez nem nagy meglepetés. Az egész nyaram tönkre ment. Londonba kellett költöznünk, ugyanis a baleset után, csak az ottani kórházban tudtak megműteni. Alapból is Londonba költöztünk volna, de ez most mellékes.

Ott van a két öcsém. Scott és Dylan. A két iker.

"- ANYA! - kiabáltam, már az új szobámból.

- Mi az drágám?- kérdezte.

- Az ikrek megint eldugták valahova a táskámat! - panaszkodtam. Közben a folyóson sunyin elrohant az említett két személy. - Álljatok csak meg! - rohantam utánuk.

- Úgysem kapsz el! Úgysem kapsz el! - kiabálja Dylan.

- Na majd meglátjuk!

Elkezdtem sprintelni a fiúk felé, de ketté váltak. Két táska volt náluk. Az egyik az enyém, a másik...a másikat nem tudom. De azt se, hogy melyikőjük vitte el az enyémet. Aztán rájöttem, hogy Scott biztos Dylannek adta. Ezt onnan tudom, hogy Scott valamivel idegesítőbb, és furfangosabb. Biztos nem vinné el magával. Úgyhogy Dylan felé rohantam. Nem kellett sokat futnom...végül is még csak tíz éves (lesz) és amúgy is elég béna a sportban. Miután elvettem tőle a táskám, kirohantam Gracehez."

Na igen! Grace. Az első naptól fogva legjobb barátnők lettünk. Mivel én csak a tizediket kezdtem el Londonban, ezért ő mutatta be a sulit. Az a tipikus, tele van stréberrel, menő kocsival járó diákokkal. Alapelv az, hogy ha gazdag vagy felveszünk. De az is, hogy ha okos vagy és kitűnő tanuló, akkor talán felveszünk. Nem minden puccos suliban működik ez így, de ez itt a szokás. Beszéljünk egy kicsit Graceről.

"Az első napom a londoni sulimban, nem feszengek. Minek izguljak, kilencedikben nem is voltak barátaim! Túlélem, ha most sem lesznek. Bementem a terembe, amelyiknek az ajtajára rá volt írva, hogy: 10/d. Körbenéztem, de még csak néhány diákot láttam. Furcsán néztek rám, de aztán szerintem eszükbe jutott, hogy új vagyok itt. Kinéztem egy nekem tetsző helyet, majd leültem. Mivel még volt 10 perc a csengetésig, elővettem a zenelejátszómat. Az ajtón belépett egy szőke hajú lány és leült a mellettem lévő székre.

- Szia! Én Grace Peterson vagyok! - nyújtott kezet mosolyogva.

- Madison Blake - ráztam meg a puha kezét.

- Te vagy az új lány. Nem? - kérdezte.

- De. Igen én vagyok!

- Leszünk barátok? - kérdezett megint.

- Te mindenbe hamar belevágsz? - kérdeztem röhögve. Ő csak elkezdett mosolyogva bólogatni."

Így ismertem meg legjobb barátnőmet, Grace Petersont. Azóta is a legjobb barátok vagyunk, úgyhogy nem bántam meg. Miért is bántam meg volna? És amúgy is, mit? Azt, hogy leültem egy padhoz? Azt, hogy bemutatkoztam? Minden ember ezt csinálja. Akkor meg? Hülye gondolataim szoktak lenni, úgyhogy ezt inkább most hagyom.

Miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben, elkezdtem gitározni. Imádok zenélni! A suliban is van külön kötelező szakkör. Kettő is. Mármint két szakkört kellett választani kötelezőnek. Én az éneket és a színjátszást választottam. Grace is ugyan ezeket. Zack (Grace pasija, és az én legjobb fiú barátom, tulajdonképpen az egyetlen) a kosárlabdát és a színjátszást választotta. Ő is szeret zenélni, de a fiúknak a sport kötelező. Én mondjuk ezt nem értettem soha.

Szóval egyedül gitároztam a szobámban. Élveztem, ahogy a dallam ringatja minden porcikámat. Aztán egyszer csak elment az áram.

- Az ikrek! - mondtam magamban unottan. Felálltam, a gitárt letettem az ágyamra, majd kimentem. Az ikrek a konyhában voltak. Éppen apa ordítozott velük.

- Nem megmondtam, hogy ne vízipisztolyozzatok a ház áramellátásának a rendszerénél? - kiabálta.

- De apa mi csak... - próbált megszólalni Scott, de nem ment vele sokra.

- Nincs mi csak! - higgadt le egy kicsit. - Maddie kísérd fel őket a szobájukba!

- Oké! De figyi apa...

- Igen?

- Ma megbeszéltük Graccel, hogy náluk alszom, mert Zackék elmentek a hétvégére. Elmehetek?

- Persze kicsim. De holnap gyere haza!

- Oké! - felkísértem az ikreket a szobájukba, majd bepakoltam pár cuccot és elindultam Graceékhez.